egy pohár borral a kezemben elképzelem,hogy ha kiürítem minden újrakezdődhet.

az élet nagy ajándék, ezért nem áll szándékomban elpazarolni. minden egyes napnak számítania kell..

Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék.

Az ember maga alkotja meg útját. Az én dolgom, hogy megtegyem a mindenkori következő lépést. Az én dolgom, hogy tanuljak szeretni, megbocsátani, és ne ítéljek. Fogadjam el a világot olyannak, amilyen, higgyek a mosolyban, a vigaszban, az odafordulásban, a segítségnyújtásban. Higgyek önmagamban és egy jobb világban.

szeretek nyitott ablaknál aludni és hallgatni az éjszakát. Ahogy a tücskök ciripelnek nekem és egyben mégis csend van. Talán ők azok akik őrködnek az ablakom alatt,hogy nyugott legyen az éjszakám. De a reggeli madárcsicsergésnél nincs jobb. Nem keltenek fel, de mégis hallkan azt üzenik,hogy már hétágra süt a nap és olyankor már rég talpon kéne lennem. Érdekes és egyben mégis annyira természetes dolog.

már megint hanyagolom a blogom. és már rengeteg dologról kellene írnom...de nem ma.:D:S

bibííí.:))