Mert van amit egyszerűen csak érzel ahogy azt is mikor a szél simogatja arcod, amit soha nem látsz. És senki más nem érezheti rajtad kívűl azt hogy rád milyen hatással van az a bizonyos szél, amely néha csak lágyan megcirógatja az arcod máskor pedig hurrikánként akar magával sodorni. De neked szükséged van rá és arra is hogy érezd a jelenlétét, még akkor is ha tudod hogy látni talán sosem fogod. Amikor szeretnéd hogy igenis forgasson fel mindent akkor sosem jön, de ha nem hívod ott terem és te állsz tehetetlenül, mert ahhoz viszont nincs erőd hogy bármit is tegyél ellene..

és nem sírok csak bánt a cigaretta füst, attól könnyezem...
és tényleg csak attól és már lassan örömben is hogy végéhez közeledünk ennek a hétnek. a keddi "megrázkodtatás" után szeretném ha minél messzebb lennék attól a naptól és nagy mértékben szeretném elfelejteni is. és jöhet az egy hetes pihenő ami persze ismételten nem a pihenésről fog szólni, bár remélem hogy arra is tudok majd időt szakítani.

Soha ne mond ,hogy ennyi volt
Soha ne mond,hogy vége van
Soha ne mond,hogy felesleges
Soha ne mond,hogy hasztalan
Soha ne mond,hogy már késő
Soha ne mond,hogy neked mindegy
Soha ne mond,hogy soha
Hidd el ez csak igy megy
Mert
Hullhat eső vagy fújhat a szél
Az aki hisz nemfél ,mindent túlél
Új nap ébred és új szelek fújnak
A gondok elmúlnak és a sebek begyógyulnak
Hidd el történhet bármi nem kell meghátrálni
Csak állni a sarat ,bár ez piszkosul tud fájni
Kivárni és a pillanattal válni eggyé
Így a 'soha többé' helyét átveszi a
Mindörökké.

Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen.
Goethe

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is...és ha jövendőt tudok mondani...és ha egész hitem van is, ugyanannyira,hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről,szeretet pedig nincsen én bennem,semmi vagyok.

Az embernek mérhetetlenül nehéz a jelenre összpontosítania: mindig azon töpreng, hogy mit csinált, miképpen csinálhatta volna jobban, mik a tettének a következményei, és miért nem úgy cselekedett, ahogy cselekednie kellett volna. Vagy éppen a jövővel van elfoglalva, hogy mit fog csinálni holnap, milyen óvintézkedéseket kell tennie, milyen veszély leselkedik rá a sarkon, hogyan kerülje el a kényelmetlenségeket, és hogyan érje el, amiről mindig álmodott.